Kérem engedjék meg, hogy a címben rejlő, eme 21. századi mondjuk újkori nyelv újjításnak is titulálható kifejezést, megvilágítsam egy apró történettel. Tudniillik olyan sejtelmesen, titokzatosan hangzik: "másképpen szocializált". Az idős földimmel jövünk haza, a kis eldugott zsák falunkba, egy relatíve közeli városból, orvosnál, rendelőintézeti látogatás céljából járván. Úgy sikeredett, hogy egy bizonyos idő intervallumban végeztünk, azaz amikor a tizenéves generáció jönni szokott, haza az iskolákból. Bevezetésképpen be kell mutatnom egy érdekes, ujkori klasszikus harci eszközt. Speciel én úgy hívom, háti váll izmokkal kezelhető nundzsakó. Viselői gondosan pakolják el ilyenkor a tartalmát, ügyelve rá, hogy a keményebb fedelű könyvek kerüljenek kívülre, illetve a fő ütőerőt képező tolltartó. A buszra való fellépéskor hihetetlen virtuozitással, zsonglőri szintű ügyességgel tudják kezelni, nyilván nem csak a felnőtt társadalommal szemben, hanem egymás erő pozicionáltságukat is demonstráland. Cirka úgy kell elképzelni mint egy a hústermelésre alkalmazott jószágsereglet gyűjtőneve. /csürhe / Na már most mi, a két öreg ezt a jelenséget rutinosan ismerve, tisztes távolságból meg szoktuk várni, amég e másképpen szocializált társulat, feldúrja magát a járműre. Természetesen mire mi is fellépünk, minden ülőhelyen egy-egy, fülükben a jellegzetes füldugóval /MP-3, mobil / ellátott tizenéves ül. De lám-lám azért úgy látszik két idős hölgynek, mégis sikerült időben felcsempészni magát. Hiába a nők az igen. A busz indul, mi lógunk a szeren, vagyis a kapaszkodón. Vígasztalva álltatjuk egymást, mint örök ifjak, nekünk bírni kell, akármilyen ócska is már, lábunknak becézett, sejtjeiben pusztuló hordozó eszközünk. Ekkor csap le a kialakuló kommunikációs vihar, első gyenge villáma. Az egyik ülő idős hölgy ovatosan, enyhe naivitást tanúsítva, beszól sihederjeink felé: gyerekek nem adnátok át két helyet az idős bácsiknak? Ebben a pillanatban mi már éreztük, hogy itt valami úgy indul be majd, mint a cunami. A hátsó traktusból azonnal felhördült egy kamaszodó állapotot sejttető ifjonc hangja, minden idők szépirodalmi nyelvezetét űberelve. Na idefigyelj te vén satrafa, /a beszoló hölgynek adressálva/ örülj, hogy azt a ráncos, kövéredő, szikkadt seggedet, legalább te ülve tarthatod, nem még ennek a két vén trottynak lobbizzál! Erre a kis tini csajkák, érces kuncogása tett koronát. Nektek pedig korhadt, valaha volt csődör csatalovak, okulás képpen: tanuljátok meg, hogy mi vagyunk a globálkapitalizmus neoliberális nevelésű, innovációs folyamatokból származó, első széria gyártású ember fejlődő egyedei. Mindazonálltal közöljük veletek, mi a francot széderegtek ilyenkor. Ja orvosnál voltatok, ezt mi is vakerhatnánk. Az ilyenek miatt élnek olyan jól az orvosok, illetve mennek tönkre egyes kis vállalkozások. Pl.-ul a temetkezési vállalkozók, s emiatt éheznek a sírásók. Arról nem is beszélve, hogy a klérus is minuszokat könyvelhet el. Tudniillik a temető üres, ti meg itt vidámkodtok, belekötve fáradt utód generációtokba. Száraz szikkadt agyatok helyén, aminek ha beleverünk a fejetekbe, zörgését még ti is meghallanátok. Erre gyorsan kórúsban közöltük, köszönjük beérjük az elméleti részével, politechnikát nem igényelünk. Egy kis matematikai oktatás sem árt, mondá az egyik srác. Tehát te öreg 63 éves vagy még, így 10%-ot fizetsz a jegyért, te pedig 70, vagyis te már ingyen utazol, a társadalom szégyenére. Mi legalább mintegy 40%-al többet fizetünk. Na ódon gyökerek, kinek van ezen az alapon is több joga ülve kultúráltan utazni? Messzemenően a respekt szikrája sem látszik rajtatok, láthatjátok pedig szemüveg nélkül is, hogy a szegény numeráktól fáradt Böbe meg Maca, már így is itt utaznak az ölünkbe, helyhiány miatt. Utaznának csak a ti térdeteken, mikor még állni sem tudtok tistességesen. Semmilyen formában sem. Erre már ismét megszólal az idős hölgy: na de gyerekek, miféle szüleitek van nektek! Kuss nyanya, ha még egyszer kinyitod azt a cserepes, ráncos pofádat, kipréselünk a keskeny bukó ablakon. Lassan közeledtünk az első céllálomás felé, s a tinédzserek kommunikációs kreativitásának fényesen szikrázó elemeként, még hallani véltük a következőt: egyébként most nem ártana ha valamellyőtök, úgy párhuzamossá válna, ott mindjárt az ajtóban a padlóval, jó szorosan. Tudniillik akkor lelépéskor volna kihez cipőt törőlnünk, s anyánk otthon nem veszekedne, a poros lábbeli miatt. Na de ettől azért eltekintünk, kizárólag humanitárius szempontokat mérlegre téve. Ezek után a buszról lelépve, természetesen a bevált stratégiánknak megfelelően utpljára, no csak egyéni egészségvédelmi okokból ismét. A megállóba lerogyva egy padra, közösen megállapítottuk, hogy milyen csodálatos az isteni gondviselés. Azonnal szikrát csiholt, a már elmeszesedett maradék, fűrészpor konzisztenciájú, szürke állományunkba, hogy a másképpen szocializált szavaknak, mi is az effektív értelmezhetősége. Tetszenek tudni ez nem egyéb mint az annó használatos "antiszociális" szavunk, legújabbkori, nyelvújított szinonímája, finomított diplomatív formába öntve. Jó öreg földim meg is jegyezte, látod már mégsem halok meg hüjén, mennyivel gazdagabb a mai szókincs. Rákérdeztem, mit mosolyogsz mindezen? Hát csak azt öregem, hogy mennyivel egyszerűbb lesz nekik, mármint a kedves mai tiniknek, mikor ők lesznek 60-on felül. No miért? mert őket már az akkori leg-leg újabb kori neveltetésükből adódóan, minden vita, veszekedés, oktatás nélkül, lazán kivágják az ablakon. Na hallod ez határozottan biztató perspektíva!